A mára világhírűvé vált komplex pedagógiai módszer a központi idegrendszeri sérült (CP) gyermekek és felnőttek habilitációjában és rehabilitációjában eredményes. Az alapgondolat, hogy az agy plasztikus és tanulékony, így a sérülés következtében kieső funkciókat az agy másik területe átveheti, amit tanulás útján tudunk elérni. A központi idegrendszer sérülésével nem csak a nagymozgások kivitelezése sérül, hanem a kommunikáció, önellátás és a kognitív funkciók, emellett a szocializáció folyamata is megnehezedik. A konduktor ezért komplexen szemléli az egyént, a család és a környezet bevonásával fejleszti a nagy- és finommozgást, az értelmet és érzelmet, a kommunikációt és az önellátást/önállóságot. Tehát nem egy egyszerű gyógytornáról van szó, hanem összetett fejlesztési folyamatról, amit azonban nem külön szakemberek, hanem egy személy, a konduktor végez.
Optimális esetben (életkor és állapot szerint összeállított) csoportban történik a fejlesztés; a konduktor irányításával a szülők segítik a kisgyermekük tanulási folyamatát, majd később a gyerekek szülő nélkül maradnak a csoportban. Általában a foglalkozások menete kötött, a napirendhez illeszkedik: pl. egymás köszöntése, mozgásfejlesztés, játéktevékenység, önellátás (étkezés, öltözködés, bilizés). A csoportban a gyermekek és a szülők egymástól is sokat tanulnak, motiváló hatása van a közös éneklésnek és tevékenykedésnek.
A konduktív pedagógia egyik fontos célja, hogy nem mechanikus és passzív mozgásokat gyakoroltatnak, hanem játékosan rávezetik a fejlesztendő személyt (gyermeket vagy felnőttet) az önálló, aktív mozgásra. Ebben, elsősorban gyermekek esetében, nagy segítségünkre vannak a dalok és mondókák, amik ritmust adnak a mozgásnak. Az egyes mozgásokhoz kapcsolt énekek sokszor beindítják automatikusan a mozgássort is.
Szakirodalom
Deák Adrienn - Kollega Tarsoly István (szerk., 2016): Tanulmányok a konduktív pedagógia köréből
Budapest, Pető András Főiskola